Hazajött a leányzó a messzi Pau városából pénteken, s meglepett minket egy olyan bejelentéssel, miszerint másnap elvisz minket a Pyla dűnéhez. Hát ez nagyon kedves ajánlat volt tőle, és éltünk is az alkalommal.
Korábban is szerettünk volna már elmenni ide, viszont a vonatjegy elég drága, a busz fáradalmairól már nem is beszélve.
Nagyjából egy órás volt az út, és a helyhez közeledve egy fontos dologra figyeltünk fel. A hely neve a legtöbb táblán, interneten, stb. la Dune du Pyla néven szerepel, ennek ellenére számos (frissebbnek talált táblán) la Dune de Pilat volt. Hálistennek kiejtésben nem változik: "ládűndüpilá". Ok, elismerem, a másodiknál "dü" helyett "dö" ejtendő... Húúúú...
Ingyenes volt a belépő, a parkoló meg hosszú-hosszú órákon is keresztül mindössze 1 ajrót kóstált. 
Pár bódé szegélyezi a belépőt a szokásos képeslapokkal, csecsebecsékkel, sőt, nem is gondolnád, hogy Európa legmagasabb dűnéjéhez mész, ugyanis egy egyszerű erdei ösvény visz fel a homokbuckához. Ám, mikor kiérsz a liget mezsgyéjére (höhö), akkor eléd tárul a hatalmas élmény: egy óriási homodűne, amit az egyik oldaláról egy végeláthatatlan erdő szegélyez.
Hirtelen olyan érzésed támad, mintha egy tropikális szilva és egy dezertum reprodukciós processzusába guttáltál volna in. (kevésbé latinbarát olvasóink számára: "Egy trópusi erdő és egy sivatag szaporodási folyamatába csöppentél volna bele") Tehát ez egyfajta násztánc. A sivatag tör, és tör előre, csábítja, próbálgatja az erdőt, ám a(z igencsak termetes) kishölgy nem engedi egy tapottat sem beljebb, állandó udvarlást követel. Így hát szegény Pyla dűnének nincs is más dolga, minthogy udvaroljon évezrdeken keresztül Teste-de-Buch Birtoki Erdejének. Ám, ami viszont a mi kis dűnénk egóját merőben fényezi, az az óceán. Ugyanis az Atlanti habok táplálják Pyla életművét, ők, és a szélfuvallatok noszogatják folyton. Sose add fel.
A dűne tetejéről meseszép látvány nyúlik az erdőre, és egyúttal az óceánra is. A vízben még apály idején megpillanthatunk egy soványka homoksávot is, ami az óceánban nyugszik, és amelynek nagy részét a dagály elnyeli. A partra érdemes leszaladnod, mert így egy hatalmas élményben lesz részed. A víz hívogató, bár egyben lefagyasztja mindenedet... A francia kísérőnk elmondása alapján alapvetően egy csendes partszakaszról van szó, hiszen a már említett homoksáv felfogja a nagy hullámokat. Azért dagálynál jönnek ám bőven a habok.
És mi pedig hallgattunk az óceán hívó szavára...
