"Október közepe van. Megérkezett az ősz. Ám nincs egyedül...

Meglep, hogy olyan távol vagyok az otthontól, mégis ugyanazt az időt mérjük. De ugyanaz az idő itt másképp telik. Reggel tovább marad a sötét, este később nyugszik le a Nap. Ez az egy dolog este, amiben örömömet lelelem már napok óta. Éjszaka egy olyan jövevény férkőzik közénk... nem tudok róla beszélni.

Megfigyeltem, hogy az emberek is rettegnek ettől a jövevénytől. Az algériai barát már délután magára ölti vastag takaróját, úgy próbál harcolni. Mondhatnánk, hogy felkészült, de erről szó sincs. Nem lehet felkészülni erre.

Nem lehet felkészülni erre, pedig már többször eszünkbe jutott, hogy szóljunk az illetékes hatóságoknak. Tehetetlenek vagyunk, a saját döntésük, hogy mikor hozzák el a megváltást. A rettegés kering a levegőben, és nem éri be ennyivel. A csontodig hatol, a vérkeringésedbe jut, a tüdődből táplálkozik, a bőrödbe olvad.

Az éjszakák a legszörnyűbbek. A takaró csak halotti lepelként szolgál, nem oltalmaz. Hiába a vastag pulóver, hiába a zokni. Csak egy ócska csomagolás Számára.

Nyitva az ablak.

Hangokat hallok.

Félek.

Fázom..."

(A bejegyzés úgy tűnik ezen a ponton megszakad. Nem találtunk túlélőket.)